udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Reuveni Sarolta

1999. december 29.

A sokat szenvedett zsidók nemcsak fájdalmaikat őrzik. Izraelben van egy park, ahol azok emlékére ültetnek fát, akikre úgy kell majd emlékezzenek az utódok is, mint akik igaz emberek voltak. A napokban Izraelben a Yad Vasem - a zsidó holocaust emlékmúzeuma - mellett működő bizottság A világ igaz embere címmel tüntette ki Márton Áron püspököt. Közismert, hogy ő azok közé tartozott, akik szót mertek emelni az embertelenség ellen akkor is, amikor ez nem járt következmények nélkül. A cím odaítélésénél döntő módon nyomott a latban Reuveni Saroltának, a Yad Vasem magyar nyelvterülete referensének meggyőző érvelése és nagyhatású beszéde. Dr. Hermann László ny. gyergyószentmiklósi sebészfőorvost kitartóan küzdött azért, hogy a címet megkapja Márton Áron. A megtisztelő címet Izrael romániai nagykövete nyújtja majd át - valószínűleg - dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érseknek. Újabb fát ültetnek a zsidók emlékparkjában, ez alkalommal Márton Áronnak, a nagy székely püspöknek, aki egész életével azt bizonyította, hogy emberpróbáló időben csak az igaziak maradhatnak örök életűek. /A világ igaz embere. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 29./

2000. április 7.

A jeruzsálemi Yad Vashem Intézetet 1953-ban alapították a Holocaust áldozatainak emlékére. Az intézet "A Népek Igaza" címet adományozza azoknak a nem-zsidóknak, akik a második világháború idején, akár életük kockáztatásával is zsidókat mentettek meg a biztos haláltól. Tiszteletükre fát ültetnek az emlékkertben és felírják nevüket az emlékfalra. Márton Áron erdélyi püspök (1938-1980) egy prédikációjával érdemelte ki a megtisztelő elismerést. 1944. május 18-án, az akkor Magyarországhoz tartozó Kolozsváron, a Szent Mihály templomban, mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. A püspök halála után azonnal megkezdődött az eljárás, a rendszerváltást követően pedig egyre többen próbáltak közbenjárni a cím odaítéléséért. Dr. Hermann László gyergyószentmiklósi hitközségi ny. elnök, Reuveni Sarolta, a Yad Vashem magyar területi illetékese, valamint több más személy is hangot adott meggyőződésének, így végül 1999. december 27-én megszületett a kedvező döntés. A díjat Izrael bukaresti nagykövetségén fogják átadni a püspök utódjának, dr. Jakubinyi György érseknek. A megtisztelő címet eddig 55 román állampolgár kapta meg. /Isten Szolgája, Márton Áron püspök elnyerte "A Népek Igaza" kitüntetést. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék